Jelentem: kint a konyhában, az asztalon, természetesen mózeskosárban. Hiszen ott a helye egy alig 2 hónapos csecsemőnek, a nagy ablak alatt, a csöpögő csap és egy megcsócsált csirkeszárny mellett, de CSENDBEN.
Tegnap szomszédék úgy döntöttek, este concerto, unplugged, két szám között örjöngő tapsvihar és füttyszó. Niná, hogy Bogi csak forgolódott riadtan a kiságyban, hiszen olyan volt, mintha a szobában dübögne a zene. Hiszen mi is kibasszuk az ágyunkat az autópálya mellé, így lehet nyugodtan aludni, nemde?
Apu emellett újra gangot sepregetett, mi kint álltunk pont az erkélyen, köszöntünk, őt meg, mintha nyúznák, alig tudott valami halovány helóztokfélét visszanyögni. Nagggyon meg volt sértődve.
Úgyhogy ma délelőtt, miután anyu éppúgy üvöltetve berakta a "Was machts du heute Abend?" c. német tannyelvkazit, fogtam magam, előkapartam a magnóm és a párom elektronyos gitárjához tartozó igen fasza erősítőt. Odaállítottam a falhoz, egyenesen a konektor felé és rajta, pléjgomb bekapcs.
Először egy kis Caetano Veloso ment, csöppet hangosabban csupán a kelleténél, majd a Frida filmzenéje üvöltött (Chavela Vargas amúgy vmi fantasztikus benne ), majd nem szaroztam, előkotortam a Metallica-Tankcsapda válogatást, na ekkor már zokogott Jakab a rémülettől.
Mi mindeközben, zárt ajtók mögött, a konyhában szórakoztattuk egymást és Bogi, mintha az elégtételért iszonyúan hálás lenne, megajándékozott életem legszebb pillanatával.
Hogy ne menjen el a kedve örökre a muzikalitástól, próbáltam a saját hangommal elnyomni a magnót: elkezdtem énekelni azt a dalt, amit egész várandósságom alatt minden nap eldanoltam a pocakomnak: Sarah McLachen Angel c. számát. Nem lódítok, felismerte. Közel hajoltam hozzá, vigyorogtam rá és énekeltem, erre: elkezdett -persze hang nélkül- nevetni. A szemembe nézett és végig nevetett, amíg énekeltem, a magas hangoknál kicsit még fel is húzta a szemöldökét: fantasztikusan édes volt. Én meg, mint egy hülye, elkezdtem zokogni a meghatódottságtól, persze rögtön hallhatóvá vált LukácsLaci barátunk ordenáré üvöltése, ekkor már a röhögéstől folytak patakokban a könnyeim, hogy ez meg milyen már, hogy "Az úgy hiányzik a marihuánára" bőgök.
A "szomszédolást" amúgy hamar, potom másfél óra alatt meguntam és kikapcsoltam a magnót.
Én nem tudom, de olyan fárasztó primitívnek lenni...
HOL ALSZIK A GYEREK???
2008.01.17. 21:38 - Bogi világa.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://eletbogival.blog.hu/api/trackback/id/tr57463060
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
