Sosem felejtem, a császár után 24 órán keresztül a szülőszobán kellett maradnom, megfigyelésre. Folyamatos vérnyomás ellenőrzés (ahogy kivették a méhlepényt, mellesleg tiszta mész volt már, leesett 80/50-re, úgy is maradt), antibiotikuminjekciók (utólag derült ki: elvágtak egy nagyeret és az elvérzést akadályozták ezzel), 2 adag oxitocyn (fasza volt) és hosszú órák a Kicsimmel. Nem győztem betelni vel, gondolom, ezzel mindenki így van. Éjszaka nagyon fáztam, csak egy lepedőt kaptam, hajnalban kikönyörögtem egy takarót. Másnap reggelre szinte megújultam. Fájt a seb, de közel sem annyira, mint rögtön a műtét után.
És zuhogott a hó. Az ágyam az ablak mellett volt és én a karomban öleltem a Csodát, akire közel egy évig vártam, akivel egyek voltunk, ez tényleg egy csoda, egy hihetetlen gyönyörű és felejthetetlen élmény.
A gyermekágyat is nagyon megszenvedtük, csudás pathológiás szobatársaimat egy hülyepicsa váltotta fel, aki állandó megjegyzéseket tett arra nézve, hogy mennyire béna vagyok a szoptatásban és milyen sokat sír az éhségtől a gyerekem. Köszi, mintha ezzel nem lettem volna magam is tisztában. Tulajdonképpen mindenkivel így beszélt, sajnáltam nagyon az emberét, akit pincsiként ugráltatott egész nap. Neki ömlött a teje, a kis békája mégis olyan sárga volt, mint a narancs, mert a szerencsétlen anyja nyafogva zokogott, hogy mennyire fáj, amikor ráharap a gyereke és ezért nem is tette az elején mellre. Nem is kapta meg az előtejet szegény fiúcska, nem is engedták haza 2 hétig (AnitaSzentem mesélte, aki utánam egy héttel szülte HannaCsodaBogyóját, spontán, erős csajszik, mindketten!!! Főleg, hogy emellé a Banyesz mellé kerültek ők is, szerencsére csak három napra.) Én tűrtem volna mindent egy csepp tejért, melyet utolsó nap meg is kapott a Bogi, egy aranysárga kakit produkálva mellé és a cicimet mindig olyan kedvesen, gyengéden vette a szájacskájába, nagyon rendes volt tőle. Rendes baba.
Rendes babaként végigaludta a hazavezető utat ( Hajdúszoboszlón lakunk, ez Debrecentől fél órányira van) és a kedvéért hétágra sütött a nap.
Első este átjöttek anyósomék, hogy segítsenek az első fürdetésben, ehelyett szegény anyósom 2 perc után visszapasszolta a Bogit, mert nem merte fogni, nem tudta pólya nélkül fogni, ő anno így szokta meg. Végül csak összejött a pancsi, akkor este még üvöltött (kórházi emlékek, csap alatt, köldökcsonk, szemecske magasról le...), utána soha többet.
Végül hárman maradtunk: APA, ANYA és BOGIBABA!!!
Az apájával első este otthon, kidőlve, még a kórházi rugiban, amit szégyen-nem szégyen, de elloptam...
